Az egyik kedvenc pszichológiai közhelyem: Senki sem tartja magát gonosznak. Most ne lovagoljunk azon, hogy előfordulnak-e kivételek. Biztosan. Ennek ellenére az állítás roppant lényeglátó. Megfogalmazza a jósággal kapcsolatos emberi hozzáállás velejét.
Leszögezhetjük, nem arról van szó, hogy nem vagyunk tudatában annak, ha helytelenül cselekszünk. Éppen ellenkezőleg! A fenti állítás pont arról szól, hogy ezt a tényt hogyan kezeljük. Merthogy ezt tesszük! És ezzel a kezeléssel szüntetjük meg az egyik közismert, "lelkiismeret furdalás" nevű belső feszültséget (kognitív disszonanciát). Az alábbiakban kiemelésre kerül néhány, a cél érdekében alkalmazott terápiás önszuggesztió, amivel elfogadhatóvá tesszük magatartásunkat. Úgyvélem az alább felsoroltak, tényleg ide, —a Majom naplóba—, illő viselkedést mutatnak be.

A talán legeredményesebb módszerünket, "A pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve" szólás jellemzi. Ennek kulcsmondata: " Ajjaj, én nem ezt akartam! " Ilyenkor azért nem vagyunk gonoszak, mert mi nem a bekövetkezett "rosszat", hanem valami igazán "jó" dolog megtörténtét szerettünk volna elérni. Ez már csak azért is kiváló eljárás, mert nem csak az alól ment fel bennünket, hogy valakivel rosszat tettünk, de az alól is, hogy elmulasztottuk az ügyben nyilvánvalóan szükséges, kellő körültekintést. Gyors és hatékony módszer, de sajnos csak akkor alkalmazható, ha tényleg nem láttuk előre tettünk következményeit. Ez szerencsére elég gyakori, ezért is alkalmazhatjuk olyan sokszor az eljárást. Van egy felpuhított változat is a: "Bocsánat, nem akartam!" Ez a verzió önfelméntésre valamivel kevésbé alkalmas, hiszen hiányzik a "jócselekedet vágya" elem. Jobb híján azonban használható annak megelőzésére, hogy a "gondatlanságból elkövetett" károkozást, a gonoszságunk termékének tekintsük.
A vázolt kezelési módszer elsősorban azért kellemes, mert tartalmát világgá kürtölve, túlnyomó többségében környezetünk is azonosulni tud a minősítéssel, és az sem fog minket ördöginek tekinteni.