Öröm

öröm

Működik a kémia?

Naná, hogy működik. Ezt onnan tudjuk biztosan, hogy a kutatások szerint, a szervezetünkben, és így az agyunkban lejátszódó —végső soron a tudatunkat eredményező—, belső folyamatok (így többek között a neuronok viselkedése is) valójában elektrokémiai jelenségek sorozatát jelentik. De, ha valaki szélsőségesen bizalmatlan a természet-tudomány megállapításainak alaposságát illetően, az is tapasztalhatja, hogy meghatározott kémiai anyagok szervezetbe juttatása, milyen durván befolyásolja mentális állapotunkat. (Alkohol, koffein, anfetamin, ... stb. Úgy is hívjuk őket: tudatmódosítók.)
Egy szónak is száz a vége, a kémia megkerülhe-tetlen. De ez az állítás igaz agyműködésünk és elménk termékeinek mindegyikére. Mi az a jellemző, amelyik érzelmeinket a többi mentális terméktől megkülönbözteti? Vajon ezek az érzelmek sokkal szorosabban kötődnek a kémiai folyamatokhoz, mint elménk egyéb más mentális jelenségei?
Úgy látszik a válasz nem is olyan egyszerű. Néha igen, néha meg nem.

Milyen furcsa helyzet ez! A civilizáció fejlődése során az érzelmek kérdése végig az érdeklődés homlokterében foglalt helyet. A művészetek, a lélektan vizsgálódásai mindig is közérdeklődésre számíthattak. De még a filozófusok is gyakran el-el gondolkodtak a egy-egy érzelmet jelentő fogalom valódi jelentésén. Így bár meglepően sokat tudunk az árnyalt és kifinomult érzelmekről, de megle-pően keveset az ezekhez differenciált érzel-mekhez kapcsolódó agyi folyamatokról.

Botorság lenne versenyre kelni több tízezer éves művészeti és elmélyült tudományos vizsgálódás eredményével, és egy új érzelem elmélet megalkotását célul kitűzni. Azonban van egy olyan megközelítés, amelyet szerintem mindenkinek érdemes végiggondolni.

Tegyük fel, hogy létre kívánunk hozni egy olyan mesterséges intelligenciát, amelyik érzelmekkel rendelkezik. Készítsünk egy "érzelemmodellt"! Mit várunk el ettől a modelltől? Hogyan kellene viselkedni és működnie ennek modellünknek?

A modell működése

Az elemek elkülönülítésének indokai a modellt megtekintve könnyen azonosíthatóak. A KÜLVILÁG fizikai-kémiai mennyiségeit a kapcsolódás SZERVEZET belső fizikiai-kémiai mennyiségeibe kódolja át. Ezek kódolódnak tovább az ELMÉBEN logikai vektorokká, hogy végül ezek az elektromos mennyiségek a TUDAT fogalmi terébe transzfor-málódjanak át. Az átkódolás minden esetben a (piros ponttal jelölt) csatlakozási pontokon zajlik le. A két alsó és felső elemet elválasztó piros vonal jelzi, hogy balra tőle fizikai-kémiai mennyiségek, jobbra pedig elektromos

Persze a természettudomány (a fizika), —az esetek túlnyomó többségében—, ennél sokkal egyér-telműbben szokott fogalmazni.

érzed már ?

Vizsgáljuk meg, az előző szürke szakaszban felvett, az időben tetszőlegesen változó fizikai mennyiséget leíró

algebrai függvényt. Ezek az algebrai függvények mindig felbonthatóak egy úgynevezett páros és egy páratlan komponensre:

Tekintsük ezt a két komponenst, önállóan értelmezthető fizikai mennyiségnek. (Például egy olyan alacsony sebességgel haladó vonat belsejében mozgó tárgy sebességének, ahol a relativisztikus jelenségek elhanyagolhatóak, ezért a sebességösszeadás algebrai összeadással helyettesíthető. A vonat sebessége legyen a páratlan, a vonaton mozgó tárgy vonathoz viszonyított sebessége a páros komponens. Ekkor a tárgynak a vonat mellett álló megfigyelőhöz viszonyított sebessége pontosan az eredeti

függvény szerinti lesz.) Az így felbontott két komponens, —jól láthatóan—, egyszerű szabályokat követ, az egyik a függőleges tengelyre, a másik az origóra szimmetrikus.

Hogy is van ez? A két függvény minden pillanatban szabályokat követ, az összegük meg nem?

Hogyan kapcsolódik mindez a fizikához? A fizika modelleket használ, amely modellekben a valóság dolgainak kiválasztott fizikai mennyiségei szerepelnek. (Mint ahogyan a fenti modellben kiválasztottuk a vonat álló megfigyelőhöz képest mérhető, vagy a mozgó tárgy vonathoz képest mérhető sebességét.) A modellek csak a releváns tulajdonságokat (jelen esetben, a mozgást jellemző sebességet) tartalmazzák. Ezek a modelljeink olyan szabályosságokat tartalmaznak, amelyet rendszerint algebrai összefüggésként is megfogalmazunk.
(Jelen esetben például:

vagy, —ha úgy jobban tetszik—, akkor a fizikában gyakori differenciálegyenletes formát

is használhatjuk.)

Ahogyan azonban a jelen példa is mutatja: ezeknek a matematikai számításokra alkalmas formuláknak a használhatósága korántsem jelenti azt, hogy az események kimenetele megjósolható. A valóságban is észlelt szabályosság, néha nem fizikai törvényszerűséget ír le, hanem gondolkodási eljárásunk és modellalkotási lépéseink terméke. És bizony, nem mindig könnyű megkülönböztetni a kettőt egymástól.

Tévedni emberi dolog

Mit mutatott meg az első ("képletesen" szürke hátterű) példa? Egyrészt azt: önmagában abból a tényből, hogy a múltban egy törvényszerűség igaz volt, nem következik az, hogy a jövőben is igaz lesz. Még izgalmasabb a második ("szimmetria" szürke hátterű) példa, amelyik azt mutatta, hogy vannak olyan szabályosságok, amelyek bár a múltban és a jövőben is igaznak bizonyulnak, azonban mégsem alkalmasak jóslásra.
Keresünk, találunk és tapasztalunk szabályosságo-kat a valóság történéseiben, de ezek közül a szabályosságok közül nem mindegyik (valószínű-leg nagyon kevés számú) alkalmas arra, hogy a szabályok alapján jóslatokat fogalmazhassunk meg. Láthatóan mindkét esetre igaz, hogy jóslatainkban feltételezzük a szabályosság jövőbeni érvényesülését, ami aztán vagy beválik, vagy nem.

Minél többször válik be a jóslatunk, annál biztosabbak vagyunk abba, hogy a szabályosság mögött valamilyen természeti törvényszerűség rejlik. Habár a példák a matematikai módszereket használó fizika eljárásairól szóltak, mindez pontosan ugyanígy igaz, az állatok által is felhasznált tapasztalati tanulás esetére is. A múltból leszűrt tapasztalatok egy jelentős része olyan előítélet lesz, amely nem teszi lehetővé a jövőbeni események tervezését és jóslását.
Ez a jelenség minden információfeldolgozásra igaz, így ez minden információfeldolgozásra támaszkodó szerkezetet kísérteni fog. Mondhatjuk úgy is: tévedni nem emberi, hanem állati dolog. Vagy akár úgy is: az előítélet az intelligencia elkerülhetetlen áldása és átka.
Egyszerre.