Contact >
A fizika és a metafizika napló is a megismerésről szól. Akkor mi az ördögnek kell a megismerésnek egy önálló naplót nyitni?
Van egy kézenfekvő ok. A megismerés pont az az eljárás, amely a fizika napló dolgai és a metafizika napló entitásai közötti kapcsolatot biztosítja. Tehát igazán jól egyikbe sem illeszthető bele.

De ez így féligazság. A megismeréstudománynak,
—és a jelen naplónak is—, több olyan eleme van, amely simán beilleszthető lenne a két másik napló egyikébe. Nézzük az indokot, miért vannak itt!

Minél részletesebben vizsgálunk egy eljárást vagy folyamatot, annál szorosabban összefonódik azokkal a dolgokkal, melyekre vonatkozik. A nagyon általános folyamatelemzések segíthetik a megértést, de semminek nem adják a magyarázatát. A megismerés kutatásának is szüksége van valamilyen környezetre, hogy a vizsgálatot el lehessen végezni. Kell választanunk egy minta megismerőt és egy minta megismerendőt, hogy alaposabban tudjunk nézelődni.

Ennek a vizsgálódásnak a szempontrendszere ráadásul a megismerési folyamat megértése utáni vágyból fakad, ami biztosan eltér  magának a dolognak a megértéséhez szükséges nézőpontoktól.
Egyidejűleg azt is tapasztalhatjuk,  hogy a fizika és metafizika egyaránt elég mostohán bánik kétségtelenül fontos tényezőkkel. Ilyenek például a létezés, az igazság és a valóság témakörei, amelyeket a fizika és metafizika konkrét vizsgálati struktúrája általában adott értékűnek tekint, nem foglalkozva azzal, hogy ezek az adott értékek honnan is származnak. Szép példa erre a klasszikus logika, amelyik igaz-hamis értékű állítások tulajdonságait vizsgálva, nem tekinti tárgyának annak kiderítését, hogy az "igazság" fogalom mit is jelent.

Persze, a fenti viselkedésnek is van magyarázata.
A fizikai és metafizikai modelljeink pont attól olyan sikeresek, hogy a modellezés során durván leegy-szerűsítik a vizsgálatuk tárgyának tulajdonságait. Azért, hogy azután azok, egy adott struktúrában jól kezelhetőek és érdemi következtetések levonására alkalmasak legyenek. Ahogyan a megismerés bővül, ezek a struktúrák egyre összetettebbekké válhatnak vagy akár le is cserélődhetnek. Éppen a dolgok és entitások megismerés szempontú elemzéséből kerülhetnek elő azok a tulajdonságok, amelyeket a fizika és metafizika azután beépíthet saját produktív modelljeibe.

Lám, a megismerés napló azért kontárkodik bele a két másik napló témaköreibe, hogy a maga módján segítse azok minél eredményesebbé válását.
×