Fizika

A "fejben kigyúló fény" ikonja

Ezekben a Naplókban a megvilágosodott fej annyit fog jelenteni, hogy az adott bekezdés valamiféle magyarázat valamire. Legtöbbször a motivációra, esetleg a szöveg tételes céljára. Legalábbis, a szerző szerint magyarázat.

NAEZMIEZ: #fizika

A "fizikát" három dolog miatt szokás utálni. Egyrészt sok benne a "matematika". Arról viszont tudjuk, sokak számára már önmagá-ban is az őszinte, szívből jövő gyűlölet tárgya. Másrészt rémisztően bonyolult. Szeretnénk azt hinni, hogy a minket körülvevő világ végső soron nagyon egyszerű, de a fizikusok szerint nem az. Valószínűleg nekik van igazuk. (Mert, miért is ér-dekelné az Univerzumot az, hogy nekünk mi az egyszerű?) Harmadrészt meg utálhatjuk: "Csak!" Értelmes indok nélkül is utálhatunk valamit vagy valakit, nemde?
Valójában a fizikát szeretni, csupán egyetlen dolog miatt lehet: "Nem tudunk nélküle élni." Azonban ez az egyetlen mellette szóló érv, önmagában is elég erősnek látszik. Az alábbiakban megtalálható lesz minden, ami a fizikában utálatos, és nem lesz benne semmi, ami a való életben hasznos. Hogy akkor mégis miért született meg? Csak mert irgalmatlanul érdekes!

MEGJEGYZÉS

Magukban sokan gondolják úgy, hogy bár egyáltalán nem tudják a fizikát, de cserébe abszolút nem is érdekli őket. Na, mármost biztos vagyok benne, hogy tévednek. Azért vagyok ebben annyira biztos, mert én azt is tudom, hogy mire valaki iskolába megy, addigra a legfontosabb "fizika" ismeretekkel már réges-régen rendelkezik. Ha nem így lenne, akkor nem tudná "fejben kiszámolni" merre halad az elrúgott/eldobott labda, merre fog haladni a billiárd golyó, hogyan pattan a pörgetett vagy nyesett pingpong labda. Sőt, ezeket nem csak mi tudjuk kiszámolni fejben, de például a kutyánk is elkapja a felé dobott játékot. Irtó pontosan megjósolva, annak az eldobás eredményeként kialakuló pályáját.

Ezeknek az agyban történő számításoknak a matematikája nem "egy az egyben" ugyanaz, mint amit iskolában tanultunk. Másfajta, meglepő módon az iskolában tanultnál sokkal-sokkal összetettebb eljárást folytatunk le tudattalanul. És jééé, tudatosan nem is észleljük, hogy milyen bonyolult műveleteket végeztünk el. Egyetlen apró hibája van, ennek a "tudatalatti" fizika tudásnak. Mivel ezek megtanulása úgynevezett "tapasztalati tanulás" útján történt, csak olyan jelenségekre működik jól, amelyeket már sokszor "megtapasztaltunk". Milyen kár! Mégiscsak szükségünk van arra a fránya "akadémikus fizikára"! Emeljük hát ki a tudattalanból a tudatosba mindazt, amit már úgyis megtanultunk.

A mozgató vágy eltűnése

# EGYENSÚLY =

ÉS A FIZIKA TUTI?

A bölcsesség forrását keresve beszóltam a filozófusoknak, hogy "még abban sem jutottak dűlőre, mi is a filozófia tárgya". Ezennel megkövetem őket. Nincsenek egyedül. Hasonló módon küzdenek tudományterületük tárgyának meghatározásával a természettudományok művelői is. Úgy néz ki, a tudomány már csak ilyen. (Érthető, hiszen láttuk: mindig rekurzív.) De baj ez? Hiszen ami a fizikában valóban fontos, az a valóság megismerésének vágya...

A megismerés naplóból, —meg egyébként is—, tudjuk, hogy a természet úgynevezett tudományos kutatásának akkor van értelme, ha nevezett természet valamilyen értelemben létezik. Ez feltétele annak, hogy következtetéseinket összevetéssel tudjuk ellenőrizni. A természettudósok túlnyomó többsége azon az állásponton van, hogy az univerzum nem valamiféle "virtuális" valóság, hanem a "létező" valóság (más szóval: jelző nélküli valóság) egésze. Azonban, —meglepő módon—, talán nem is ez a meggyőződés a fontos, hanem azok a módszerek, amelyekkel fürkésszük az univerzumot.
A valóság felderítésére, meghatározott módszereket használunk (megfigyelés, mérések, kísérletezés), amelyeket összefoglaló néven tapasztalatoknak nevezhetünk.

Ezek a tapasztalatok azt mutatták, hogy a valóság jelenségei sokszor követnek valamiféle regulát és nem tetszőlegesen játszódnak le. Az algáktól az emberig, minden élőlény megtapasztalja ezeknek a szabályoknak az érvényesülését, a természetes szelekció pedig rákényszeríti őket az alkalmazkodásra. A majom naplóban részletezett okok miatt (tömörítve: az ember egy elég béna állat), az emberi faj mentális eszközöket is bevet a kiszelektálódás elkerülésére. Valójában erre tartja az emberiség a fizikusokat (értsd: természettudósokat). Ezt a szelekciós védekezésünket mára olyan magas szintre emeltük, hogy az összes többi faj kezd el kiszelektálódni áldásos tevékenységünk eredményeként. De erről bizony nem a fizika, hanem mi emberállatok tehetünk.

elvek

Vannak elveink

Amit itt a naplókban fizikának hívunk, annak a lényege a tapasztalat. Állati agyunk tágra nyílt szemeinken keresztül figyeli a külvilág eseményeit. Észleli, hogy az események lefolyása gyakran szabályokat követ. A tárgyak lefelé esnek, vannak éjszakák és nappalok, az élőlényeknek táplálékra van szüksége, és így tovább.
Agyunk, —nincs más választása—, alkalmazkodik ehhez valósághoz, és iparkodik hasznossá tenni ezeket az információkat. Kiszámolja (megbecsüli) az eldobott kő és dárda pályáját, megkísérli kialálni a tárgyak ütközése utáni történéseket, vagyis megjósolja a szabályok érvényesülésének következményeit. Ezt megteszi minden állat idegrendszere. Az emberi elme még ennél többet is tesz. Megpróbálja a fogalmi térben is értelmezni a tapasztalt szabályokat.
Kitalálja és megfogalmazza magának a fizikai törvényeket.

Szociális vonatkozásban az előítéletes megközelítést többnyire határozottan visszatetszőnek tartjuk. Azonban a fizika, az egy egészen más eset. Ha végiggondoljunk mit is teszünk (a múltban szerezett tapasztalatok alapján megfogalmazunk várható következményeket, majd ezeknek megfelelően viselkedünk), akkor megállapíthatjuk: a fizika törvényeinek használata nem más, mint előítéletek kifinomult rendszerének az alkalmazása.
Ezzel együtt jár, hogy mint minden előítélet, a fizikai elméletekre alapozott következtetés sem tévedhetetlen. Csak éppen az előítéleteknek ezt a kifinomult rendszerét úgy építjük fel, hogy a jóslatok beválásának esélye a lehető legnagyobb legyen. Megfigyelésekkel, kísérletekkel megpróbáljuk elérni, hogy olyan jóslatokat tudjunk tenni, amelyek mindig beválnak. (Persze ez elérhetetlen. )

Hogyan keveredik ide, ez a nyilvánvalóan ismeretelméleti tárgyú, tehát a megismerés naplóba illő kérdés? Nézzük csak!
A súlyos tárgyak nem lebegnek, hanem leesnek a földre. Ha egy acélgolyót látunk, amelyik ennek ellenére mégis a levegőben lebeg, akkor elkezdjük keresni az okot, hogy mi miatt teszi ezt (mondjuk kiderítjük, hogy egy mágnesességet használó elrendezést látunk). A dolog lényege, hogy van a főszabály, ami mindig érvényes (a tárgyak leesnek), az eltérő viselkedésnek pedig van oka (többnyire más, az adott helyzetben meghatározóbbnak bizonyuló szabályok érvényesülése). Ha a főszabály minden sérülésére találunk, ilyen magyarázatot, akkor agyunk azt a hipotézist alkotja, hogy a főszabály egy "törvény". Ameddig nem találunk olyan a főszabálynak ellentmondó esetet, amelyre nincs logikus magyarázat, addig "úgy tudjuk", hogy a törvény érvényes. És hiszünk abban, hogy ez így helyes.

Agyunk tapasztalati tanulása nem követeli meg a fizikai elméleteket. Enélkül is remekül pingpongozhatunk, billiárdozhatunk, vagy célba dobhatunk. Azonban abban a pillanatban, hogy tervezzük a jövőt, már szükség van a fogalmi tér elemeire, és az "elméletekre".
A fizikai elmélet nem más, mint egy valóságmodell. A valóság olyan leegyszerűsített leképzése, amelyek bizonyos szempontok kiemelésével agyunk számára kezelhetővé teszik a szituációt. A modellek viszont a metafizika részei, ezért axiomatikusan épülnek fel. Az axiómák a metafizikában egy elméleten belül általában nem igazolandóak, legfeljebb az elmélet ellentmondásos lesz. A fizikai elméletek esetében, azonban az axiómák nem tetszőlegesek. A modellnek teljesíteni kell a tapasztalatból leszűrt szabályok érvényesülését. Azokat a tapasztalati szabályokat, amelyeket minden fizikai elméletnek teljesítenie kell, függetlenül attól, hogy a fizika melyik területre vonatkozik, fizikai elveknek nevezzük.

Merthogy fizika ...

A diadalmas előítéletek

Tudjuk vagy hisszük?

Elvek és modellek

Bár a fizikai elvek teljesülését minden fizikai elmélettől elvárjuk, —de ettől még—, ezek az elvek továbbra is a tapasztalatból leszűrt előítéletek. Egyetlen bizonyítékuk, hogy még nem találtunk olyan eseteket, amely cáfolta volna érvényességüket. Ez persze nem abszolút garancia. Az ember tapasztalatai térben, időben, fizikai körülmények vonatkozásában az univerzum egészének elhanyogalható töredékére szűkülnek.
De itt viszont érvényesek. Ezért is használjuk őket. És ugye, nagy szamárság lenne kicserélni őket olyanokra, amelyek viszont nem érvényesek. A naplókban több "elv" is kitüntetett szerepet kap. Az egyik ilyen a Galilei-elv, egy másik az energia (impulzus) megmaradás elve. De ilyen a természetes szelekció elve is. Nomeg persze a tízparancsolat.

A tapasztalat korlátai >

(Tévedni emberi dolog)

Tér és idő

TÉR >

IDŐ >

TÉRIDŐ >

Torzult időkép

Nagy bajban vagyunk, amikor szavakkal kell megra-gadnunk a tér és az idő valódi lényegét. De állati ma-lacunk van. Mindannyiunknak van térérzete és időképe.

Nem mindannyiunknál teljesen azonos, és tudomá-nyos értelemben szinte bizonyosan helytelen, de
van! Hogy honnan lett? Nyilván érzékszerveink,
elménk működése, a tapasztalat és a tanulás együttesen alkották, alkotják meg csecse-
mőkorunk óta folyamatosan őket. Ezek a
„létrehozó” entitások egyenként is átlátha-
tatlanul bonyolultak, a kölcsönhatásaik révén
létrejövő termékek értelmezése pedig hatvá-
nyozottan az lesz. De szerencsére, most nem is kell ezeket a bonyolult kölcsönhatásokat kielemeznünk.

Iduljunk ki abból, hogy ezek az érzetek, az életbenmaradás szempontjából legfontosabb vonatkozásokban helyesen tükrözik a valóságot. Ha nem így lenne, akkor rég kihaltunk volna.
Az a tény, hogy az evolúció nem szelektálta ki az élőlényeket, —közöttük az embert—, azt sugallja, hogy a környezetfelismerésük és ehhez történő alkalmazkodásuk bizonyos határok között helyes.
Még akkor is, ha tudjuk, hogy egyes fajok tér és idő-érzékelése nem pontosan azonos.

Ezek szerint, létezniük kell "valamiknek", amiket elménk, —az életbenmaradásunk érdekében—, sikeresen érzékel térként és időként.